2013. május 16., csütörtök

Méregtelenítsünk medvehagymával!


Méregtelenítsünk medvehagymával!

Hála Istennek, valaki már megint feltalálta a spanyolviaszt. Nem kívánok többet, csupán annyi forintot, ahányszor valami újfajta diétás őrülettel, vagy fogyókúrához kapcsolódó okossággal állnak elő. Naná, hogy mindenki a tutit mondja, és ha nem jön be, hát te rontottál el valamit, vagy te vagy a kivétel, aki persze erősíti a szabályt. Így aztán az illető akkor is jól jön ki a történetből, ha butaságot reklámozott, meg akkor is, ha nem.

Azt olvasom, amerikai kutatók megállapították, hogy a diéta szabad utat enged az influenzának, vagyis aki fogyókúrázik, hamarabb lesz beteg, mint mások. S bár teljesen logikus, hogy az immunrendszert gyengíti a koplalás, így aztán a betegségek is hamarabb támadják meg az embert, az amerikai tudósok, biztos, ami biztos, még egereken is kikísérletezték elméletüket. Végső megállapításként arra jutottak, hogy vagy kövérek, vagy betegekleszünk influenzajárvány idején. Dönthetünk, melyik táborhoz szeretnénk tartozni.
Azért, hogy felturbózzuk szervezetünket az influenzával szemben, és a tavaszi változékony időjárás ellen szintén felvértezzük magunkat, egy természetes „csodaszert” ajánlunk. A medvehagyma egyre divatosabb, de talán sokan nem is tudják, hogy fogyasztása jótékony hatással van szervezetünkre. Megerősíti immunrendszerünket és méregtelenít is. Tisztítja a vesét, a vért, de ólommentesítő hatása is ismert, ami a nagyvárosokban élő emberek számára kifejezetten hasznos.
Az utóbbi időben egyre több sztár áll be a megvehagyma-imádók táborába. Victoria Beckham is ezzel méregtelenít és Madonna szintén rendszeresen fogyasztja, hogy megelőzze a betegségeket. Az illatától egyébként nem kell félni, elkészítve kevésbé intenzív, mint például a fokhagyma. Ezúttal medvehagymával készült ételeket ajánlunk figyelmükbe.

Medvehagyma leves pirított dióval

Hozzávalók

2 fej vöröshagyma
0,5 csokor medvehagyma
1 deci főzőtejszín
1 kanál liszt
só, bors
kevés dió
reszelt sajt

Elkészítése
1. A vöröshagymát felkarikázzuk és vajon dinsztelni kezdjük.
2. A medvehagymát felaprítjuk és a vöröshagymához dobjuk.
3. Amikor megpárolódott a hagyma, egy kanál lisztet keverünk hozzá és kicsit megpirítjuk.
4. Sóval, borssal ízesítjük, kevés vízzel felöntjük, és hagyjuk, hogy a hagyma puhára főjön.
5. Az egészet botmixerrel pépesítjük, majd a tejszínnel felhígítjuk. Ha kell, vizet is adhatunk még hozzá.
6. A diót serpenyőben megpirítjuk és a kész leves tetejére szórjuk a sajttal együtt.

Medvehagymás puffancs

Hozzávalók 




2 közepes zeller
1 nagyobb burgonya
1 tojás
20-30 deka liszt
1 szárított élesztő
0,5 deci tej
fél csokor medvehagyma
só, bors, cukor

Elkészítése
1. A zellereket ás a krumplit meghámozom, feldarabolom és 220 fokos sütőben kb 40 perc alatt fólia alatt megpárolom.
2. A zellert pépesítem, amikor kihűlt, hozzáadom a cukros tejben megfutatott élesztőt.
3. A péphez adjuk továbbá a tojást, a lisztet, a fűszereket és a feldarabolt medvehagymát.
4. A viszonylag lágy, fánk-szerű tésztát meleg helyen letakarva fél órán át kelesztjük.
5. A megkelt tésztát kanállal kiszaggatva bő olajban kisütjük.


Medvehagymás-túrós batyu

Hozzávalók

1 bolti leveles tészta
10 darab kelbimbó
1 csomag tehéntúró
1 csokor medvehagyma
1 tojás
10 dkg reszelt sajt
só, bors

Elkészítése
1.A leveles tésztát kiengedjük, és lisztezett deszkán kinyújtjuk. Ezt követően tenyérnyi nagyságú négyzeteket vágunk belőle.
2. A kelbimbót megtisztítjuk a felső levelétől, kisebb darabokra vágjuk, majd vajon megpároljuk.
3. Hozzáadjuk a felaprított medvehagymát, és amikor az kissé megfonnyadt, hozzákeverjük a túrót és a fűszereket.
4. Az összeállt tölteléket a tésztára adagoljuk, és a négyzeteket batyú-szerűen összezárjuk. A tetejét tojással megkenjük, reszelt sajtot szórunk rá.
5. Előmelegített sütőben 200 fokon aranysárgára sütjük a batyukat.

(Ezek az ételek a Star a Te recepted című újságban lévő rovatomban is megtalálhatók.)



2013. április 17., szerda

Séta Debrecenben - Pozsonyi kifli


Séta Debrecenben

Mi lesz úgy ezzel az országgal, ha csak az értéktelent, a silány minőséget, a tucatot támogatják, és kiirtanak mindent, ami az épülésünkre szolgál? A hétvégén ismét szembesültem azzal, amivel nem szerettem volna...

Sajnos az utóbbi időben ritkán jutok haza, Debrecenbe, ráadásul akkor sincs időm sétálgatni a belvárosban. A hétvégén azonban végre sütött a nap, gondoltuk, flangálunk kicsit és nosztalgiázunk. Ez utóbbiból aztán inkább káromkodás lett. Megdöbbentem, attól, amit tapasztaltam. A patinás épületek ugyan állnak, többet fel is újítottak, de már néhányban korántsem az zajlik, mint annak idején. Elsőként attól fogtam padlót, hogy a főutca egyik legforgalmasabb részén, a Nagytemplom közvetlen szomszédságában beköltöztették az egyik ismert áruházlánc. Ezt meg aztán minek? De tényleg? Nem hinném, hogy a közelben lakók követelték volna, persze még az is lehet, hogy tévedek, mindenesetre elképesztő a történelmi épületek között ilyesmivel szembesülni.
Aztán tovább sétáltunk, és újabb hajmeresztő dolgot fedeztem fel. Az egykori tiszti klub épületében, ahol korábban számos minőségi rendezvényt, elegáns bálokat tartottak, kínai áruház működik. Nem hittem a szememnek! Nem érti az ember, hogyan történhet meg ilyesmi? Mi következik ezután? A Megyeházát kiadják turkálónak? Nem tudom, de nekem ez nagyon nem tetszik! Lehet, hogy újabb 5 évig ismét nem megyek majd végig a Piac utcán, mert ilyesmire nem vagyok kíváncsi…
S mielőtt földijeim megsértődnének, az igazság kedvéért azt is el kell mondanom, szép dolgokat is láttam, csak sajnos, amikor az ember szájában már ott van az a keserű szájíz, a legédesebb desszertet sem tudja felhőtlenül élvezni.
És akkor jöjjön egy finomság, ha már édességről beszéltem. Az egyik kedvencemet osztom meg most veletek.




POZSONYI KIFLI

Egy deci tejben megfuttatunk két csipet élesztőt, amit hozzáadunk a negyven deka liszthez. Ehhez hozzákeverünk 15 deka vajat, 5 deka cukrot, 1 csipet sót, 2 kanál tejfölt és 2 tojás sárgáját. Amíg a tölteléket elkészítjük, a tésztát pihentetjük.
A darált mákot kevés tejjel, reszelt citromhéjjal, mézzel rövid ideig főzzük, ezt tesszük a tésztába. A darált diót szintén tejjel és mézzel főzzük össze. A tésztából köröket nyújtunk, ezeket négy részre vágjuk, töltjük, és kifli-szerűen feltekerjük. A kifliket tojás sárgájával megkenjük, miután megszáradt, fehérjével is átkenjük. Így lesz szép márványos. Előmelegített sütőben 180 fokon aranysárgára sütjük. 

2013. március 27., szerda

Segítsünk rajtuk! - TÚRÓTOJÁSOK A HÚSVÉTI KOSÁRBA


Segítsünk rajtuk!

Ha nincs halott, vagy vérfertőzés, ha a valaki nem akarta felakasztani magát, pláne ha az illető még csak egy bénázó főzőműsorban sem szerepelt korábban, akkor nem sztori a sztori. Hogy összedőlt egy ház és két felnőtt meg három kisgyerek földönfutóvá vált, az bizony ma Magyarországon senkit nem érdekel.


Csak az publikus, ami eladható?
Persze, ha egyikükről korábban kiderült volna, hogy egy ismert csatorna egyik ismert arcát zaklatta a szerelmével, majd utána dőlt volna össze a ház, hát kérem, akkor egészen más lenne a leányzó fekvése. Persze, akkor sem azért szednék szét a sztorit a bulvárlapok, mert segíteni szeretnének a szerencsétlen fedél nélkül maradtakon, hanem azért, hogy jobban fogyjon a lap. Ma már meghalni sem érdemes úgy, hogy előtte ne feküdtél volna össze egy hírességgel, mert úgy sem emlékeznek meg rólad, alkothattál te bármiféle értékes dolgot életed során.
Ha most valaki egy távoli bolygóról hozzánk csöppenne, és leletet kellene kiállítania arról, hol fekélyes a világunk, nagy bajban lenne. Na nem azért, mert még nagyítóval sem találná a gennyes sebeket, hanem azért, mert egészséges bőrszövetet nem lelne. Bele sem merek gondolni, mi lesz itt ötven év múlva. Tán még jó is, hogy vélhetően én már akkor alulról szagolom majd az ibolyát. Nem szeretném megélni, amikor a híradók csak arról szólnak, ki kit vitt ágyba, melyik celeb mit vacsorázott és aztán attól éjszaka hogyan működtek a belei. Megjegyzem, ma sem állunk nagyon távol ettől a szürreális performance-tól.
S míg ez bekövetkezik, mindenkit arra kérek, segítsen egy debreceni családon, akiknek szó szerint összeomlott az élete a házukkal együtt. Akit érdekel a történet, címet és nevet is tudok adni hozzájuk, vagy vegyétek meg a sorry! magazin legfrissebb számát, amelyben szintén megtaláljátok a történetet.
Természetesen a recept ma sem marad el, ezúttal egy nagyon egyszerű desszertet ajánlok figyelmetekbe, még mindig a húsvét jegyében.

TÚRÓTOJÁSOK A HÚSVÉTI KOSÁRBA


Ez az édesség nem más, mint egyfajta házi Túró Rudi ünnepi köntösben. Egyrészt jól mutat a húsvéti asztalon, másrészt akár a locsolók is megkaphatják. Negyed kiló túrót nyomkodjunk össze villával, adjunk hozzá két kanál mascarpónét, két kanál keményre vert tejszínhabot, 1 citrom reszelt héját, ízlés szerint cukrot. A túróból formáljunk tojásokat, majd ezeket olvasztott csokiba forgassuk be. A kész tojásokat hagyjuk megszáradni, majd díszítsük, valahogy így. 

2013. március 25., hétfő

HÚSVÉTI CSIBE, AVAGY ZELLERPUFFANCS RUCCOLÁVAL


HÚSVÉTI CSIBE, AVAGY ZELLERPUFFANCS RUCCOLÁVAL


Ahogy ígértem, igyekszem minél több húsvéti receptet kiagyalni nagypéntek előtt. Itt egy újabb ötlet, ami nem hagyományos, de finom és mutatós!


Két közepes zellert meghámozzunk és a 220 fokra előmelegített sütőben fólia alatt kb. egy óra alatt megsütjük őket. Amikor kész, jól összetörjük. Adunk hozzá 2 tojást, 2 deci langyos, cukros tejben megfuttatott élesztőt, 2 evőkanál olvasztott vajat, és kb. 40 deka lisztet. Ne ijedjünk meg, egészen lágy lesz a tészta, amit egy órán át meleg helyen kelesztünk. Ezt követően kanállal kis puffancsokat szaggatunk a felforrósított olajba és pirosra sütjük a "csibék testét". Amikor ez kész van, minden puffancsnak levágjuk az alját, hogy a csibék saját lábukon tudjanak állni. Répából kivágjuk az orrukat, sajtból a szárnyukat, ahogy a képen látható. A szemet borsból készítjük el. Ragasztónak használhatunk mézet, vagy bevághatunk kis réseket a tésztán és abba dughatjuk a szemeket, orrokat, szárnyakat. A csibéket végül ruccola fészekbe tesszük, így tálaljuk. Adhatunk hozzá diót és koktélparadicsomot is.


SMS-re várva - HÚSVÉTI TÖLTÖTT ZÖLDSÉGGOMBÓC PETREZSELYEMSZÓSSZAL


SMS-re várva

A hírekben arra figyelmeztetnek, akkor se utazzunk a hét elején sehová, ha véletlenül nem kapunk sms-t a Belügyminisztériumtól. Újfent pokoli idő várható és azok, akik nem tanulta a legutóbbi esetből, könnyen ottragadhatnak a hó fogságában. Komolyan mondóm, lehangolt lettem ettől a hírtől, teljesen padlóra küldött, hogy már a Belügyminisztériumtól sem kapok sms-t. Mit tegyek, hogy meggondolják magukat? Küldjek nekik bonbont, virágcsokrot vagy szerenádozzak az ablak alatt, hogy újra gondoljanak rám?

Tatjana levele Anyeginhez sem lehetett szívhez szólóbb, mint azok a sorok, amelyeket valaki a belügyben fogalmazott meg néhány nappal ezelőtt az autósoknak. Éppen keresztfiammal játszottam, amikor megérkezett a „szerelmeslevél”.

Hamarosan a társaság egy másik tagja is megkapta az üzenetet, ellenben a férjemnek, aki valóban úton volt, még csak annyit sem írtak: „ezt jól megszívtad”. Azt állítják, azok kaptak smst-t, akik a veszélyzónákban tartózkodtak. Nem tudom, a kiságy, meg a dömper melletti szőnyeges terület mennyire sorolható ebbe a kategóriába, mindenesetre fogadjuk el, ha már a belügy ezt állítja. Csak attól tartok, kicsit nehéz lesz Botit távol tartani egy életen keresztül ezektől a helyektől, még akkor is, ha erre fentről tesznek javaslatot.

Azon töprengek, honnan várható még figyelmeztető üzenet, ha ezen a csapásvonalon haladunk tovább. Elképzelem, ahogyan a házunk alatt lévő közértből sms-eznek, ha nem vásárolunk öt percen belül legalább ötezer forint értékben, fejbe vágnak bennünket a szikkadt kiflivel. A kórházak kecsegtető, akciós árajánlatokkal kedveskedhetnének a még éppen nem beteg, de már a vírusfertőzést hordozóknak, sőt mms-t is küldhetnének arról, milyen állapotba kerül a szív, ha nem hagyod abba azonnal a pörköltzabálást. A munkahelyünkről küldött üzenet arról szólna, hogy mi vár ránk, ha a háta mögött szidjuk a főnököt, a Szerencsejáték Zrt. meg egy hatalmas fityiszt küldene, jelezvén, hogy a héten sem mi nyertük a lottófőnyereményt.

Addig is, amíg ezekre az sms-ekre várunk, kezdjük meg a húsvéti felkészülést. Az év egyik legszebb ünnepe már a nyakunkon van, így a héten megpróbálok a lehető legtöbb húsvéti finomságot figyelmetekbe ajánlani. A mai ételem egy igazi kuriózum, amely hússal és anélkül is elkészíthető.



HÚSVÉTI TÖLTÖTT ZÖLDSÉGGOMBÓC 
PETREZSELYEMSZÓSSZAL

Egy nagyobb zellert, két répát és egy kisebb céklát tepsibe teszek és alufólia alatt 220 fonok 60 perc alatt megsütök. Amikor kész, megtisztítom a zöldségeket a héjától, majd botmixerrel pépesítem őket. Amikor ez kihűlt, hozzáadok egy tojást, 1 deci tejet, ízlés szerint sót, borsot, kicsi fokhagymát, 1 kávéskanál sütőport, és annyi lisztet, hogy jól gyúrható, de ne túl kemény masszát kapjunk. A tésztát kinyújtjuk és egyenlő, kb. tenyérnyi méretű kockákat vágunk belőle. Ezeket megkenjük jó minőségű krémsajttal, majd teszünk rá párolt zöldséget, vagy kolbászt, sonkát. A kis négyzeteket összezárjuk, mint egy kis batyut, majd a tenyerünkkel tojásokat formázunk belőlük. Mivel a cékla megszínezi a masszát, így szép piros vagy rózsaszín „tojásaink” lesznek. Ezeket sós lobogó vízben kifőzzük, mint a nudlit. Csak pár percig kell főzni őket, amíg feljönnek a víz tetejére. Közben egy serpenyőben vajat hevítek, apróra vágott petrezselymet dobok rá, adok hozzá két kanál lisztet, sót, borsot, kevés tejet és három kanál sűrű tejfölt, vagy joghurtot. Amikor a szósz besűrűsödik, nyakon öntjük vele a gombócokat, valahogy így.

2013. március 23., szombat

"ZSERBÓ" GOFRI


"ZSERBÓ" GOFRI

Nagyon sokáig csak nézegettem a boltok polcain a gofrisütőket, mire rászántam magam, hogy vegyek egyet. Eleinte haszontalan dolognak gondoltam, de ma már tudom, érdemes beruházni egy ilyen eszközre, mert nagyon praktikus. Tapasztalatom szerint a gyerekek is jobban szeretik a gofrit, mint a palacsintát, ráadásul elkészítése is egyszerűbb. Arról nem beszélve, hogy gofrisütéskor nem lesz az egész lakás olajszagú, mint amikor palacsintát sütünk:-) Nálam ez is szempont.

A gofritészta elkészítése nagyon egyszerű. Két tojáshoz 3 deci tejet keverek, majd hozzáadok két kanál olajat, 1 csipet sót, 1 evőkanál cukrot, 1 vaníliás cukrot, 1 sütőport és annyi lisztet, hogy egészen sűrű masszát kapjunk. Ennek a masszának kétszer olyan sűrűnek kell lenni, mint amikor palacsintát sütünk. Közben a sütőt felmelegítjük és a lapot beolajozzuk. A gofri pár perc alatt elkészül.

Amikor kész, az első lapot megkenem olvasztott csokival, arra baracklekvárt kenek, majd megszórom darált dióval. A második lapot már csak lekvárral kenem meg és befedem vele a diós tölteléket. A tetejére porcukrot szórok, de akár csokival is bekenhetem. Tejszínhabbal díszítem. 


2013. március 22., péntek

Belájtosodott a világ! -Tökpörkölt „fitness galuskával”



Belájtosodott a világ! 

Ha valaki nem vékony, nem eszik zsírszegény ételeket és még hirdeti is, hogy inkább krumplistésztát vacsorázik sushi helyett, hát csak a jó isten mentheti meg a menő társaságok haragjától. Trendinek lenni ma annyit jelent, mint kopogó szemmel bambán vigyorogni, nehogy megszóljanak, vagy nehogy fenékbe billentsenek a munkahelyeden, mert felpattant rád néhány kiló.

A minap azt olvasom, hogy Angliában a rendőröket alkalmazzák kilóra, vagyis, aki meghaladja a testület által megálmodott ideális testsúlyt, az bizony repül, mint a győzelmi zászló. Komolyan mondom, az ember retteg a belájtosodot univerzum bosszújától! Vajon mi következhet még? Lemérnek, mielőtt kilépnék az utcára, és ha nehezebb vagyok 50 kilónál,visszafordítanak és örök koplalásra ítélnek? Köszöntelek szép új, csontsovány világ!
Mindenesetre az biztos, hogy a társadalom nagyon is megváltozott, csak az az elfogadott, ami tökéletes. Sajnos magam is szemtanúja voltam egy bulimiás modell utolsó hónapjainak, aki folyamatosan az idealizált világ torz tükre által mutatott képnek akart megfelelni. Elbukott... A sowbiznisz világa ráadásul még kegyetlenebb ebből a szempontból, hiszen amint a fiatalok belépnek a képzeletbeli kapuján, a kilóikkal együtt azonnal lefaragják róluk az egyéniségüket is.
S bár nem vagyok dietetikus, azt azért bátran merem javasolni, mindent együnk, csak a mennyiségre vigyázzunk! S ha elmúlik az éhség, megérkezik a derű és a harmónia is, akár a hóvirág az első tavaszi napsugarakkal, vagy mint zsigerekig hatoló mosolyra késztető vanília illat a kürtöskalácssütő felől érkező simogató szellővel.
Ízre fel, ezúttal elsősorban olyan ételeké legyen a főszerep, melyek ugyan kényeztetik ízlelőbimbóinak, de harmóniát teremtenek a gyomrunkban is.

Tökpörkölt „fitness galuskával”

Hozzávalók: 
1 kisebb sütőtök
2 fej vöröshagyma
1 paradicsom
1 paprika
őrölt pirospaprika
só, bors
2 tojás
teljes kiőrlésű liszt

Elkészítés:
1.A tököt meghámozom, és kis kockákra vágom
2. A hagymát felszeletelem, és az olajon megdinsztelem
3. A felszeletelt paprikát és paradicsomot hozzáadom a hagymához, majd megszórom a pirospaprikával és pörkölt alapot főzök belőle.
4. Amikor kissé besűrűsödött az alap, hozzáteszem a tököt, sózom, borsozom és fedő alatt puhára főzöm.
5. Közben a két tojásból és a lisztből nokedlit készítek, és lobogó vízben kifőzöm. Ezt tálalom a tökpörkölt mellé.

Ennek a blogbegyezésnek a kibővített változatát megtaláljátok a Star a Te recepted magazin legfrissebb számában!


2013. március 21., csütörtök

STAR A TE RECEPTED

STAR A TE RECEPTED

A Star a te recepted magazinban találhattok egy cikket a blogról és rólam. Ha minden igaz, nem először és utoljára olvashatjátok itt a receptjeimet. 
Emellett sok finomság is van a lapban, érdemes megvenni. Ráadásul csak 149 forint!


2013. március 20., szerda

HIRDETÉSSZERVEZŐT KERESÜNK!

HIRDETÉSSZERVEZŐT KERESÜNK!


MELLÉKES PÉNZKERESETI LEHETŐSÉG! A Chilis kávé gasztroblog hirdetésszervezőt keres. Érdeklődni lehet a Chilis kávé gasztroblog facebookos oldalán, vagy a chiliskave@gmail.com címen. Küldj önéletrajzot is.
Fontos, hogy legyen gyakorlatod ezen a területen és önállóan is tudj dolgozni! Oszd meg, talán másokat is érdekel!



2013. március 18., hétfő

A nagy beetetés - Paradicsomos tofufasírt


PARADICSOMOS TOFUFASÍRT

Egy doboz tofut villával jól összenyomkodunk, majd hozzáadunk 4 kanál burgonyapelyhet, 4 kanál búzakorpát, 1 kanál kukoricakeményítőt, 1 ledarált zsemlét, 1 tojást. Ezt követően egy nagyobb kemény paradicsomot egészen apró kockákra vágunk és ezt is jól beledolgozzuk a masszába, amit végül sóval, borssal, petrezselyemmel és kevés fokhagymával ízesítünk. A masszából gombócokat formálunk és olajban kisütjük őket. Ha idegenkedünk az olajtól, grillben is megsüthetjük a fasírtokat, csak akkor kicsit szárazabb lesz a késztermék.

2013. március 13., szerda

Üssetek! - Banános angyaltorta


Üssetek!

Ez most komoly? Tényleg veresem meg magam azért, hogy megnőjön a mellem, az arcom pedig olyan sima legyen, mint a frissen vasalt lepedő? A módszer állítólag bizonyítottan hatékony, s bár fájdalommentesnek nem mondható, de legalább nem kell attól parázni, hogy egy szikével szétszabdalnak, vagy mindenféle idegen anyagot, például botoxot fecskendeznek a szervezetedbe.

Egyre biztosabb vagyok abban, hogy a hülyeségből akarok meggazdagodni, ha nem is a sajátomból, akkor másokéból. Addig, amíg vannak olyan emberek, akik képesek fizetni azért, hogy durván szétverjék őket, mert így állítólag fiatalosak maradnak, bennem is él a remény, hogy egyszer saját szigetem lesz Meseország közelében valahol a Tündér óceánon.
Miután ismételten azt olvasom, hogy egyre inkább menekülnek az újságírók a munkahelyeikről, úgy érzem, tényleg nincs más reményem, mint valamiféle új dolgot megtanulni, mielőtt Tündérország helyett a Mennyországban találom magam. Ott meg már hiába bizonygatom, hogy veréssel bárkit meg tudok fiatalítani, hiszen egy olyan helyen, ahol mindenki babaarcú, ennek a mesterségnek körülbelül annyi létjogosultsága lesz, mint eszkimók között a klímakereskedőknek.
Most már csak azt mondja meg valaki, hol találok olyan tanfolyamot Budapesten, ahol megtanítanak rá, hová kell precízen ütnöm ahhoz, hogy valakinek kisimuljanak a ráncai? Ja, hogy ilyen nincs? Hát akkor ismét megtaláltam a rést a kereskedelmi pajzson! Lehet, hogy inkább oktatni fogom a veréssel fiatalítást. De ehhez vajon kell új tevékenységi kört felvennem a vállalkozóként, vagy általános oktatás égisze alatt is adhatok számlát? Úgy látom számos kérdés tisztáznom kell még! De vajon az okmányirodában nem hívnak rám rendőrt, ha közlöm, verésből akarok megélni, hivatalosan, adózva, tb-t fizetve, meg ilyesmi?
Addig is, amíg ez a kérdéskör tisztázódik és megüzenem nektek, hol nyitottam meg püfölő szalonomat, megosztok veletek egy újabb receptet. Mivel a múltkor az angyaltortának nagy sikere volt, most is hasonlóval készültem, ezúttal banánossal. Korábban sosem sütöttem banános desszertet, mert ez a gyümölcs nem a kedvencem, de elárulom, a banános angyaltortából még repetáztam is, annyira jól sikerült. Próbáljátok ki Ti is!

BANÁNOS ANGYALTORTA

Három tojást, két kanál barna cukorral jó habosra keverünk, majd hozzáadunk 3 kanál mogyoró olajat, 2 kanál inkább savanyú lekvárt, például narancsot, 2 kanál tejet, 1 sütőport és 5 kanál lisztet. A masszába banándarabokat keverünk, majd muffin formában 180 fokon 20 perc alatt megsütjük a tortácskákat. Amikor kihűltek, levágjuk a „kalapjukat”. Közben két érett banánt összeturmixolunk 5 deka puha vajjal, 1 bolti vaníliás krémtúróval, és hozzákeverünk körülbelül 5 kanál nagyon keményre vert tejszínt. A krémmel megkenjük a muffinukat, így tesszük vissza rá a levágott „kalapokat”. A tetejére ismét banánkrémet kenünk. Díszíthetjük fehér csoki forgáccsal, szárított banánnal.

2013. március 10., vasárnap

Ízre fel! - salátaleves buggyantott tojással

Ízre fel!


Zsuzsi azt mondta, nincs keresnivalója olyan helyen, ahol őstulok szalámit árulnak:-) És akkor még nem is tudta, hogy libatepertős csoki is lesz azon a helyen...


Mi azért idén is ott voltunk a Kézműves Magyar Ízek Vásárán, és hát mi tagadás, furcsa volt a kitömött mangalica sertés látványa, a sok finomság kárpótolt szegény elhunyt röfiért. Egyébként pontosan azt kaptam, amire számítottam. Sok-sok igényes termék, remek alapanyagokból, ám az árak bizony egy átlag magyar család számára szinte megfizethetetlenek egy ilyen helyen. Na persze nem arról beszélek, hogy nem tud megvenni valaki egy 400 forintos zsíros kenyeret, vagy egy 200 forintos pogácsát, de ha a gyerek sír és mondjuk még egy 1000 forintos kürtőskalácsot is szeretne, bizony az már nem kevés, tekintve, hogy a belépőjegyet is meg kell vásárolni. 
És ebben az esetben, csak helyben csipegettünk ezt azt, a kosarunkban még semmi nem került. S, ha nem indultunk el minimum 5 ezer forinttal, hát bizony nem is sok mindent tudunk vásárolni. Persze, a minőséget meg kell fizetni, ezzel tisztában vagyunk, de azért mégiscsak csípi az ember szemét, ha azt érzi, valaki ez alatt a három nap alatt akarja megszedni magát. Szerencsére az ilyen standból volt kevesebb. S bár a termékek többsége valóban kiváló minőségű, azért találkoztunk olyan süteménnyel is, amely csodásan nézett ki, de száraz volt és ízetlen. Az erdélyi sajtok ezúttal is elolvadtak az ember szájába és a hálás termelőtől még ajándékot is kaptunk a kiválasztott sajt és tejföl mellé.
Na jó bevallom, a férjem végül az őstulkot is megkóstolta, és bejött neki. Az eladótól azt is megtudtuk, hogy ez az állat nem más, mint a szürkemarha "ükapja", és miközben ezt ecsetelte, megpróbált rábeszélni, kóstoljam meg a szalámit. Azzal érvelt, volt ma nála több vega is, aki egy napra felfüggesztette a húsmentes életét az őstulokért:-)
Egyébként azt sem szabad elhallgatni, hogy erre a vásárra csak nézelődni is érdemes kimenni, csak hát nagy a kísértés és gyenge az ember! Az sem mellékes, hogy a termelők többsége nagyon kedves, segítőkész, kóstolókat adnak a termékeikből és mindenféle jó tanácsot is, ha kérdez az ember. Remélhetőleg ezáltal az én idei eperlekvárom is jobb lesz, mint a tavalyi.
Addig is azonban, amíg ez kiderül, készítsünk el egy finom levest, amihez az alapanyagok többségét a Magyar Ízek Vásárán szereztük be.

SALÁTALEVES BUGGYANTOTT TOJÁSSAL

Elsőre vélhetően bizarrul hangzik ez a dolog, de érdemes kipróbálni, mert isteni finom. A jégsalátát csíkokra szeletelem, közben olajon egész köményt pirítok. Ehhez adok egy kanál lisztet, egy kicsi piros paprikát és miután rántás szerű masszát kaptunk, rádobhatjuk a salátát. Pici vizet öntök rá, sózom, borsozom, majd pár percet fedő alatt párolom. Ezt követően felengedem annyi vízzel, amennyivel szeretném, teszek bele 1 bio leveskockát. Amikor a víz forr, metélt tésztát rakok bele, de csak keveset. Befejezésül egy-két tojást óvatosan beleütök a forró levesbe, amikor megszilárdul, lehet tálalni. Adhatok hozzá reszelt sajtot és pirítóst is.

2013. március 5., kedd

Szex és migrén - almás-kivis pite


Szex és migrén

Aki sokat szexel, az nem szexmániás, hanem fejfájós. Legalábbis erre a következtetésre jutottam, miután elolvastam egy cikket, amelyik a migrén és a lepedőakrobatika összefüggéseit taglalja. Vajon holnap mivel zsibbasztják az agyunkat? Talán azzal, hogy aki büdös, az valójában nem mosdatlan, csak epebajos és kínzó fájdalmait csakis az enyhíti, ha a bőre nem érintkezik vízzel?

Gerincpanaszokra kanalazás???
Miután egyre inkább gyötör a kétség, jó-e nekem az, ami van, hát egyre többet foglalkoztat az a gondolat is, miből tudnék még pénzt keresni. Ahogy olvasom ezeket a kutatásokat, arra gondolok, én is hasonló megállapításokat akarok papírra vetni, majd azokat okoskodva bizonyítani és végül jó pénzért eladni.
Itt van mindjárt ez a megállapítás, miszerint a szex enyhíti a fejfájást. Na mostantól aztán bajban vannak azok a házastársak, akik éppen a fejfájásra hivatkozva szoktak hátat fordítani a párjuknak, amikor az egy kis hancúrozásra próbálja rávenni őket. A tudósok állítólag megállapították, hogy a fejfájós alanyok többségének enyhültek a panaszai szeretkezés után. Hozzátették: sokan már nélkülük is tudtak a szex ezen jótékony hatásáról, éppen ezért rendszeresen éltek is a módszerrel. Naná, hogy a férfiakról van szó, akik nem szexmániásak, csak krónikus fejfájásban szenvednek. Aki pedig rendszeresen csalja a feleségét, az sem egy disznó, csak kerüli a gyógyszerszedést és szereti az alternatív terápiákat.
S mivel sokan egyáltalán nem hívei a gyógyszeres terápiának, hát gyorsan kigondoltam, mit mivel lehetne a leghatékonyabban kezelni, ha már a fejfájásra bevált az erotika. Gyomorfájásra javasolnék nagytakarítást, leginkább nálam. Látászavarokra, szédülésre egész napos sütést főzést az anyósodnak, hátfájásra több órás masszírozást a párodnak, sántaságra pedig bungee jumpingot, hiszen ha éppen az életedért fohászkodsz, tuti nem zavar az, hogy valami gond van a lábaddal.
Ma egy olyan finom sütit ajánlok számotokra, amely szintén gyógyítja a fejfájást, mert ha belemerülsz az ízébe, többé nem tudsz másra koncentrálni.








Almás-kivis „pite”

 Ez valójában nem pite, csak én hívom annak. Egyszerű piskótából készül, némi gyümölccsel, ám éppen az egyszerűségében rejlik a nagyszerűsége. Készítünk egy öttojásos piskótát, annyi csavarral, hogy 3 kanál extra szűz olívaolaj is kerül a masszába. Ehhez összekeverünk öt tojás sárgáját 3 kanál cukorral, 3 kanál olajjal, 3 kanál vízzel, 5 kanál liszttel, egy sütőporral, majd finoman hozzádolgozzuk a felvert tojásfehérjét is. A tortaformába beleöntjük a massza egyik felét, majd a tetejére halmozunk reszelt almát úgy, hogy teljesen befedje. Az almát barna cukorral és fahéjjal meghintjük, majd befedjük a massza másik felével. A tetejére vékonyra szeletelt kivit teszünk, majd barna cukorral megszórjuk. Előmelegített sütőben 200 fokon kb. 40 percet sütjük. Amikor kész, kihűtjük, mert így könnyebben kijön a formából. A tetejét porcukorral szórjuk meg.

Ő a győztes!


Ő a győztes!

Arnótfalvy Hanna nyerte az újabb könyvet! Gratulálok neki! Mindenkinek köszönöm a megosztásokat és a lájkokat! Nézzetek be máskor is a Chilis kávé gasztroblogra. A játék folytatódik!


2013. március 1., péntek

SZÜLINAPI PIPACSOS MADÁRTEJ TORTA

SZÜLINAPI PIPACSOS MADÁRTEJ TORTA

Ez a torta több okból is különleges. Az egyik, hogy a pipacs a kedvenc virágom. Volt, amikor tél végén képes voltam jó messzire utazni, csak azért, hogy olyan helyen lehessek, ahol már virágzik a pipacs. Nem csalódtam, megérte! Másrészt szeretem a madártejet is, de még krémet sosem készítettem belőle, ideje volt hát kipróbálni. Ez is megérte! :-)

Ez a torta csak ránézésre bonyolult, de egyébként roppant könnyű elkészíteni. Próbáljátok ki ti is!

A tortalaphoz nyolc tojás sárgáját habosra keverjük hat kanál cukorral, majd hozzáadunk egy sütőport, 6 kanál finomlisztet és 2 kanál réteslisztet, valamint 4 kanál kakaót. Végül hozzákeverjük a felvert tojásfehérjét. A piskótát kivajazott tortaformában 200 fokon 30-40 percig sütjük. Amikor kihűlt, négy lapot vágunk belőle.

A krémhez fél liter tejbe belekeverünk 6 tojás sárgáját, 1 valódi vanília kikapart magjait, 3 kanál cukrot és egy vaníliás pudingport. Sűrűre főzzük a krémet, majd hozzáadunk 5 deka puha vajat. Amikor teljesen hideg a krém, belekeverünk 6 kanál mascarpónét, amitől még selymesebb lesz az egész. Ezzel megkenjük a lapokat és a torta oldalát, valamint a tetejét is. Fehér marcipánmasszát kinyújtunk, ezzel fedjük be a tortát. Ízlés szerint díszíthetjük, én pipacsokat készítettem rá piros marcipánból.

2013. február 27., szerda

Kockáztattam - kockás süti


Kockáztatott

Mire jó a kommunizmus? Hát arra biztosan, hogy a kubai fodrászok megtanuljanak precízen hajat vágni, legalábbis ezt mondta ma nekem egy kubai hölgy, akivel véletlenül összefutottam, de akivel ezentúl egészen biztosan szeretnék még találkozni.

http://www.123rf.com
Természetesen most sem kívánok politizálni, már csak azért sem, mert nem értek hozzá, de amellett azért mégsem mehetek el, amit ma tapasztaltam. Szürreális dolog történt velem. Mennyi esélye van annak, hogy Budapesten összetalálkozol egy kubai nővel? Mennyi esélye van annak, hogy Budapesten összetalálkozol egy kubai fodrásznővel és véletlenül épp ő vágja le a hajadat? Mondhatni elég csekély, így aztán természetesen én is meglepődtem, amikor a magyar tulajdonossal rendelkező fodrászatba Sonita tessékelt a hajmosóhoz. Szőke, fehér bőrű emberről beszélek, így csak akkor  vettem le, hogy külföldi, amikor megszólalt. Mentegetőzött, hogy csak kicsit beszél magyarul, aztán kiderült az is, hogy spanyol az anyanyelve. Aztán arról is beszámolt, hogy Cubából érkezett Magyarországra, ahol ugyan nem igazán szeret élni, de hát a lánya balerina, itt kapott munkát, aztán itt talált férjet, ő meg követte egyetlen gyermekét. Kockáztatott. Aztán, amikor dolgozni kezdett a fejemen, hamar észrevettem, bizony egészen más a munkához való hozzáállása, mint azoknak a magyar fodrászoknak, akikkel eddig találkoztam. Ötször is megkérdezte, mit szeretnék, majd amikor vágta a hajamat, akkor is rákérdezett, megfelel-e, folyamatosan mosolygott és nem kérdezgetett a magánéletemről.
Magyarországon ez meglehetősen szokatlan. Mint tudjuk, itt a taxisok és a fodrászok rögtön az ember hálószobájában és pénztárcájában kutakodnak, sőt a múltkor az ismeretlen könyvesboltos három perc alatt elregélte nekem összes válásának és volt férjének történetét. Sonita művészetről beszélt, Cubáról is csak akkor, amikor én kérdeztem. Aztán, amikor elmondtam neki, hogy szinte már meghökkentett a precizitása és a kedvessége, mert itt mi Magyarországon máshoz vagyunk szokva, csak annyit mondott: a kommunizmusban precizitást tanul a munkás. Ráadásul génjeiben hordozza a cubaiak örök optimizmusát és jókedvét, ami Magyarországon általában meghökkenti, sőt gyanakvóvá teszi az embereket. Csoda hát, ha Sonita haza szeretne menni? Én megértem, csak azt sajnálom, hogy megint új fodrászt kell majd keresnem, ha végleg besokall.
Persze most egy kubai étel passzolna mondandóm végére, de bevallom, az most nincs a tarsolyomban. Viszont van valami más, ami ránézésre hasonló mosolyt csal az arcomra, mint a cubai fodrásznő.

KOCKÁS SÜTI

Ez a recept egyszerű piskótával indul, melynek felét barnára színezzük. Hat tojást jó habosra keverünk hat kanál cukorral, hat kanál vízzel, nyolc kanál liszttel, egy sütőporral, majd a masszát két részre vesszük és az egyikbe kakaót keverünk. A piskótalapokat 200 fokon kb. 20 perc alatt megsütjük, aztán  2 centis csíkokra vágjuk. Ezt követően felváltva egymás mellé rakjuk a barna és fehér csíkokat, melyeket lekvárral, vagy csoki pudinggal, esetleg nutellával összeragasztunk. Akinek több ideje van, készíthet hozzá bármilyen tortakrémet. (Itt a blogon is többfélét találsz) A következő sort úgy rétegezzük, hogy először megkenjük a már összeillesztett piskóták tetejét, majd a fehér csíkra barna, a barnára fehér csíkot teszünk. Ezt tetszőleges magasságig ismételhetjük. A tetejére én olvasztott csokit és kakaóport tettem. Felszeletelésnél kockás lapokat kapunk, ami nagyon mutatós. Megjegyzem, az enyém nem lett tökéletes, de majd legközelebb! :-)

2013. február 22., péntek

Ciki? Szerintem az! - Lencserolád ruccolás rizzsel


Ciki? Szerintem az!

Miközben hallgattam Orbán Viktor évértékelő beszédét, végig azon gondolkodtam, vajon ki írja ezeket a megnyilatkozásokat? Vajon ki lehet az, aki otthon az egész családot leülteti a televízió elé ilyen alkalmakkor, miközben feszíti a mellét a büszkeség, mondván, ezek a magvas gondolatok az ő fejéből pattantak ki.

Márai és Ottlik...őket összekeverni???
Aztán, amikor kiderült, hogy a miniszterelnök beszédében egy Ottlik Géza idézetet Márainak tulajdonított, az jutott eszembe, szegény beszédíró, most biztosan repülni fog egy ilyen óriási baki miatt. Vagy lehet, hogy a beszédeket mégiscsak maga Orbán Viktor írja? Akkor meg az irodalomtanára helyében vetnék mától sűrűn kereszteket magamra, mert ez, ami történt, enyhén szólva is égő.
Ez a téma engem az átlagosnál is jobban izgat, hiszen a legtöbben tudják rólam, hogy élek-halok Máraiért. Aki igazán ismeri Márait – magamról persze nem mernék ilyesmit állítani – az tudja, hogy stílusa annyira egyedi, nehezen keverhető össze bárkivel. De könyörgöm, ha valaki nem ismeri, akkor sem kell hülyének lenni, hiszen ma már létezik az a nagyszerű találmány, hogy internet, aminek segítségével könnyedén elfedhetjük hiányosságainkat, ne adj isten új ismeretekhez is juthatunk általa. Persze a lustaság fél egészség, önmagunk tudásának felülértékelése pedig pökhendiségre vall. Valójában elképzelni sem tudom, miszerint egy ilyen volumenű beszéd esetén, mint az évértékelés, melyet az egész ország hall, valaki úgy mondjon bele bármit is az éterbe, hogy azt előtte legalább egyszer nem ellenőrizte le. S, hogy ezt a hibát Orbán Viktor követte el, vagy bárki más, nincs jelentősége, aki elkövette, nem áll a helyzet magaslatán és akkor még nagyon finom voltam.
Én egy ilyen hibát még egy kezdőnek sem bocsátanék meg, mert szerintem nem csupán a műveltség hiányáról tanúskodik, hanem mint említettem, az önbizalom túltengéséről is. S, hogy ne kanyarodjak el nagyon a témától, hát engedjétek meg nekem, hogy itt idézzem meg Márai Sándor szellemét, akinek bölcs sorai, bizony most nagyon is ide illenek. Ajánlom figyelmébe mindenkinek, aki ír és aki él: „ élni és írni úgy kell, mintha minden cselekedetünk utolsó lenne az életben, mintha minden leírott mondatunk után a halál tenne pontot”. Én igyekszem ezt mindig fejben tartani, remélem, többnyire sikerül is megvalósítanom…
A recept természetesen ma sem marad el. Jöjjön egy egyszerű és könnyen elkészíthető hús nélküli étel.

LENCSEROLÁD RUCCOLÁS RIZZSEL

A lencsét előző este beáztatjuk, majd másnap sóval, borssal, fokhagymával, egy egész vöröshagymával és 2 babérlevéllel feltesszük főni. Amikor puhára főtt, kevés rizsliszttel besűrítjük. Amikor teljesen kihűlt, beleütünk egy tojást, hogy sütésnél jól összeálljon a massza. Kínai boltban kapható kerek rizslapot néhány másodpercre vízbe teszünk, majd amikor puha, belecsomagolunk egy-egy adag lencsét úgy, mint ha káposztát töltenénk. A kis roládokat szezámmagba forgatjuk, majd olajban pár perc alatt ropogósra sütjük. Közben jázminrizst főzünk, még forrón ruccolát keverünk bele, ezt tálaljuk a lencseroládok mellé. Mézes mustárt is adhatunk hozzá.

2013. február 20., szerda

KÖNYVET NYERT

KÖNYVET NYERT!

Gratulálok Andrew Kristófnak, aki megnyerte a Chilis kávé gatsztroblog lájkolós játékát. A játék folytatódik!

 
 

Mindenkinek köszönöm, aki megosztotta és lájkolta a blogot, tartsátok meg ezt a jó szokásotokat!

2013. február 19., kedd

Diliházélmény - cukkini főzelék


Diliházélmény

Megnyitott a diliház, csak tessék, csak tessék! Olcsón kapható elektrosokk, ingyen találkozhatsz Napóleonnal és azt is megtudhatod, hogy kábítószert csempészni csakis kolbász között érdemes, a füstölt cucc ugyanis elnyomja a tiltott áru szagát.

Az utóbbi napok híreit olvasva, valóban úgy érzi az ember, mintha tudtán és akaratán kívül egy hatalmas nagy diliházba váltott volna jegyet. Minden megtörténhet, semmi nem lehetetlen, itt és most a kafkai életképek is valóra válnak, ha egy kicsikét nem figyelünk oda. S amikor már azt hiszed, hogy egy abszurd novella közepébe csöppentél bele, valaki azonnal a fejedre koppint, hogy „hé, ez nem egy kitalált történet, ez a valóság”. A valóság, amelyben a határon kolbászok között csempésznek nem éppen legális szívnivalót, ahol a kábítószer kereső kutya élénkebb szimattal rendelkezik, mint a híres Kántor és ahol a kövér rendőröket kirúgják... ugye?

Mert, azt olvasom, hogy Angliában meg a rendvédelmi szervek vezetői lázadtak fel, ugyanis túl sok a kövér egyenruhás, akik állítólag könnyen elveszíthetik az állásukat, ha nem dobnak le sürgősen néhány kilót.

Aztán a diliházélményemet csak tovább erősíti, amikor azt hallom, hogy a magyar betegeknek állítólag már csak egy-két évet kell kibírniuk, mert aztán jön a Kánaán. Bocsánatot kérek, hogy megkérdezem: azt az egy-két évet hogyan húzza ki az, aki épp haldoklik, és akinek a gyógyszerét csak úgy spórolás címén leunatkozzák a kórházban? Vagy, hogy ezeket a betegeket két év múlva rehabilitáció címszóval majd feltámasztják? Nem is tudtam, hogy az egészségügyi döntéshozók között csodatévők is vannak, de ez egyébként éppen beleillik a diliházas elméletembe.

Szóval úgy gondolom, nem igen tévedek, amikor úgy érzem, hogy egyre szélesebbre tárul a diliház kapuja, ahová érzésem szerint csak oda jegyet lehet váltani, mert a retúr már rég elfogyott.

A mai ajánlatom talán szintén örültségnek hangzik elsőre, de legyetek nyitottak, próbáljátok ki és meglátjátok, hogy nagyon finom!


CUKKINI FŐZELÉK VEGAFASÍRTTAL

Az egész úgy indult, hogy találtam a fagyasztóban egy zacskó zöld valamit. Mivel azt tudtam, hogy a nővéremtől származik, így felhívtam, mi is van valójában a csomagban. Felvilágosított, hogy a zöld valami az nem más, mint gyalult cukkini, amiből ő vegafasírtot szokott csinálni. Mivel elég nagy adag volt a cukkiniből,  úgy döntöttem, nem csak feltétet készítek belőle, hanem főzeléket is, ráadásul úgy, mint ha tök lenne. Vajon megfuttattam némi kaprot, majd hozzáadtam a jól kicsavart gyalult és már besózott cukkinit. Ezt követően fedő alatt megpároltam a zöldséget, majd kevés tejjel felöntöttem. Tejfölbe belekevertem egy kanál cukrot és egy kanál lisztet, ezzel sűrítettem be a főzeléket.

A maradék cukkinit jól kicsavartam, tettem hozzá egy tojást, egy áztatott zsemlét, 1 kanál búzakorpát, 1 kanál teljes kiőrlésű lisztet, pirospaprikát, sót, borsot és kevés fokhagymát. Rudat formáltam belőle és 200 fokos sütőben fólia alatt fél órát sütöttem majd fólia nélkül még negyed órát 220 fokon, hogy szép piros legyen a teteje.

2013. február 15., péntek

Mi közünk Fábryhoz? - csokis máktorta


Mi közünk Fábryhoz?

Most őszintén, kinek mi köze ahhoz, hogy Fábry Sándornak volt-e szeretője vagy sem? Szerintem ez csak rá és a párjára tartozik, na meg arra, a hölgyre, aki kiteregette a szennyest, ha egyáltalán hihetünk annak, amit állít.

Hallgass!


Persze jogos a kérdés, és akkor nekem mi közöm van Fábry Sándor magánéletéhez? Jelentem semmi és valójában csak az apropót szolgáltatta szegény Fábry ahhoz, hogy most aztán tényleg előhozakodjak azzal a témával, ami régóta böki a csőröm.
Egész egyszerűen gusztustalannak tartom, hogy emberek attól érzik jól magukat, ha mások magánéletének zajos és nem túl szép fordulatain köszörülhetik a nyelvüket. Ha igaz a sztori ,- amit persze még nem tudunk -  persze nem szép dolog, hogy Fábry megcsalta élete párját, de hát ettől még nem kellene azonnal bitófára küldeni. Meg, hogy elveszítheti az állását is, mert rossz példával szolgál a nézők számára? Hagyjuk már ezt az álszent dumát? Mitől jobb példa ha valaki valóságshowban meztelenkedik, a földön hempereg, iszik, meg kamera előtt szexel? De említhetnénk még számtalan példát, amikor tévésekről kiderült ez, meg az és mégsem rúgták ki őket a munkahelyükről. Fábry meg jusson pokolra és vesse ki magából a média?
És gondoltatok már arra, hogy mit érdemel az, aki minderről beszámolt a sajtónak? Nem tudok olyan szituációt elképzelni, hogy eszembe jusson újságíróért kiáltani, pláne, ha egy ennyire intim, bizalmas dologról van szó. Jogosan merül fel a kérdés, talán a hölgy hasznot remél a kis húzásából? És ha ez így van, vagy ha nem, de mégis kipakolt, akkor ő mivel jobb Fábrynál? Akkor most mi is menjünk oda a főnökéhez, hogy rúgják már ki, mert ő meg tönkretette egy kisgyerekes család életét, egy közismert tévés karrierjét? Na persze még az sem biztos, hogy igazat mond. Mint tudjuk az ártatlanság vélelme mindenkit megillet. Szóval én azt gondolom, hogy elsősorban az a szégyen, hogy ilyen sztorik nyilvánosság elé kerülhetnek és ezt ráadásul sokan még élvezik is. Csoda, hogy egy hónapja azt tettem, amit?
Természetesen a recept ma sem marad el. Csokis máktortát hoztam ma nektek, amit először készítettem én is, de nagyon finom lett!

CSOKIS MÁKTORTA

Az alaphoz tulajdonképpen egy mákos piskótát készítünk. Három tojáshoz adunk három kanál cukrot, majd azzal habosra keverjük. Következik három kanál víz, hat kanál liszt, egy sütőpor, végül hat kanál darált mák. A masszát kivajazott formában 200 fokon 20 perc alatt megsütjük. Amíg a tortalap kihűl, fél liter tejszínt kemény habbá verünk. A feléhez további 3-4 kanál mákot keverünk. A másik feléhez hozzádolgozunk egy csomag túrót, ízlés szerint cukrot, egy citrom reszelt héját és levét. A tortalapra először a túrókrém kerül, majd a mákkrém. Az egészet olvasztott csokival fedjük be. Egyszerű és finom desszert, amit nem lehet elrontani.